Nemsokára bejegyzés.

Miután egy bő hetet otthon töltöttem, felvonatoztam a fővárosba, hogy bevessem magam a Sziget fesztivál mocskába nyújtotta örömökbe és összefussak pár cimborával.

Az utóbbi rész lényegesen jobban sikerült, mint az első. Eleve gondot okozott, hogy a jól hangzó "kimegyünk korán aztán jól megmutatjuk hogy kell ezt csinálni" hadműveletből semmi sem lett, mert Hopkinsson a nazguljaival küzdött és egyszerűen nem ért rá. Másrészt meg voltam én pár fesztiválon egy bő tíz éve, de emlékeimben valahogy sokkal elfogadhatóbb volt a fesztiválmocsok. Lehet, hogy a tíz év teszi, lehet, hogy nem, de arra jutottam végül, hogy részegen meg van a fun faktor és egyszer az életben érdemes megnézni, de nem nekem van ez kitalálva. Végül két napot voltam a Szigeten, a Madness koncert jó volt és sajnálom, hogy a kakastöke pörköltből végül nem ettem.

De ez a hét nem is a Szigetről szólt igazából, hanem arról, hogy rohadt meleg volt, én meg lejártam a lábam. Az egész úgy indult, hogy felmentünk az öregemmel egy rokonunkhoz, a Bosnyák tér közelébe. Ebéd, beszélgetés satöbbi, aztán gyalog ki a Pólusig, ahol Doktor Kotásszal beszélgettem egy olyan egészen jót, meg hogy baj ne legyen egy sört is ittam. Ezek után begyalogoltam a Király utcáig és ott végig a körúton fel a rózsadombra. Onnan HÉV-vel ki a szigetre, ahol keresztbe-kasul jártunk. Egészen rendben volt ez a kis séta. Ami nem volt rendben az én voltam, mert egyszerűen nem voltam szociális hangulatban, amitől persze mindenki kiakadt.

Másnap elmentem a Zsuannba, amiről kiderült, hogy már nem Zsuann, de ettől még egy egészen jó pörköltet ettem, majd elmentem a Zsuannba, ami Zsuann és egy fagylalt közben nagyon jót beszélgettem a tulajdonos hölggyel. Aznap akartam laptopot is venni, de mivel a Macropolis elköltözött és Kelenföldre aznap már nem akartam kigyalgolni, így a laptopvásárlást le is fújtam ahogy volt. Aznap volt Madness koncert is, de aznap este kb ez volt az egyetlen jó dolog, ami történt. Saját faszságom is, hogy paszív voltam, de a történet vége az lett, hogy amíg elugrottam egy sörért, addig a barátaim leléceltek és nem is különösebben kerestek. Egészen rendben is volt a dolog, rengeteget mentem jobbra-balra, meg bementem a tüc-tüc sátorba is, de leginkább csak felbaszott az, hogy az emberek egyfolytában ki-be mászkáltak. Leginkább rajtam keresztül. Mivel két sör után még elég józan voltam és a Toi-Toi még jobban riasztó alternatívának tűnt, mint a nem ivás, inkább a nem ivást választottam, csak hogy ne kelljen tömény ammóniaszagban és sötétben csövelni. Azt hiszem, hogy azok közül, akik fizettek azért, hogy bemehessenek, én voltam a legjózanabb. De nem csak ez zavart. Egy idő után elkezdtem azon aggódni, hogy nem tudtam, hogy Hopkinsson vajon részegen hortyog már otthon, vagy sem, fogalmam sem volt, hogy hol alszom aznap este. Telefonálgatásom pár óra alatt meg is hozta a várt eredményt és ismét összefutottam a teljesen részeg trióval, akikkel végül otthagytuk a szigetet. Ők marha vidámak voltak, engem meg szétbaszott az ideg. Az estét az tette teljessé, hogy volt egy szúnyog a szobában és nem hagyott aludni. Szóval röviden és tömören egy jól induló nap katasztrofálisan végződött.

Másnap korán keltem és úgy gondoltam, hogy sétálok egy jót a változatosság kedvéért. Reggeli sétaként Margit híd- Petőfi híd a körúton, aztán ebéd Szájmonnal. Aztán Örs Vezér Tere, ahol összefutottam öcsémmel, onnan meg irány a Városliget. A Megálló nevű helyen összefutottunk egy kedves barátommal, akivel egészen estig beszélgettünk. Közben egészen sikeresen becsíptünk. A ligetből séta a Yes pub-ig, ahol a volt kollégákkal sikeresen berúgtam. Ez egy jó nap volt. A nap tanulsága az volt, hogy séta közben rájöttem, hogy a Rotring az tulajdonképpen Rot Ring, piros gyűrű/karika. Néha elképesztő felfedezéseket tudok tenni.

A hátralevő idő tualjdonképpen arról szólt, hogy elköszöntem az otthoniaktól. Mármint a családtól, meg a barátaimtól. Mármint azoktól, akik nem hagytak ott a faszba. Nem azért, hogy most visszabüntizzek, vagy ilyesmi. Mégis mit kellett volna mondanom? "Szia, tudom, hogy bunkó húzás volt amit csináltál, de ne haragudj?" Hát elég hülyén hangzik, úgyhogy nem is erőlködtem. Szerintem egy rendes barátság ennél többet is kibír. Ami említésre méltó a Little Red Riding Hood remek brassóiján túl az csak annyi, hogy vettem magamnak egy MP4 lejátszót, ami remek vásár volt. Nem csak hogy szép, de remekül is szól és imádom. Nagyon jó.

A hőség is csak addig tartott, míg otthon voltam. Amikor felszálltunk Ferihegyről, már mentünk is bele a viharba. Dániában olyat landoltunk, hogy éreztem a g-ket jobbra balra. Nem vagyok az az érzelmi kitörős fajta (kivéve amikor átszakad a gát és kiosztok valakit), de őszintén tapsoltam meg a pilótákat a remek landolásért. Amikor megjöttem, itt jégföldön is zuhogott az eső. Ami viszont epikus volt: leszállás előtt nem sokkal kinéztem az ablakon. A felhők tetejét érte már csak a nap. Az csodaszép volt.

Hát nagyjából ennyi volt a nyaralásom. Voltak benne kalandok is meg érzelmek is, de igazából más kalandokra és érzelmekre számítottam. Egynek azért jó volt.

Ez a post meg azért ilyen ratyi, meg meg kellett volna írnom két hete, akkor talán összeszedettebb lenne, meg érdekes, meg ilyenek. Több kedvem is lenne friss dolgokról írni, mint arról, hogy mi volt egy hónapja. Vagy három hete. Addig is, amíg írok valami érdekeset:

Pár évvel ezelőtt irigykedve hallgattam azokat, akik meséltek arról, hogy messzi távoli helyeken kilépsz a házból és már az apró dolgok is elképesztően érdekesek tudnak lenni. Amikor idejöttem Izalndra, akkor nem mondhattam el, hogy mekkora királyság a kókuszpálma, mert ugye itt abból nincsen még annyi sem mint Magyarországon. A gazdag élővilágról sem tudtam áradozni, mert a halak soha sem nyűgöztek le különösebben, bár lehet, hogy miután búvárkodtam kicsit, mást fogok gondolni erről. Ami itt leginkább megtalálható úton-útfélen az a kő, meg ugye itt van az óceán. Nem mondom, van valami érdekes abban, hogy kinézek a nagy vízre és nem látom a túlsó partot, de nem az a fajta érdekes dolog, amivel hetekig sem lehet betelni. Van itt pár hegy, ami igazán remek, tényleg jó nézni, de ez nem az a dolog, ami több órás elfoglaltságot biztosít.

Ok, aláírom, hogy van itt pár gyönyörű dolog, a lávafolyam ahogyan narancs-vörösre varázsolta az eget, az azért rendben volt. A beszakadt vulkáni kürtő, amiben valószerűtlenül kék volt a víz, az szintén lenyűgöző volt. A Blue Laguna, ami egy melegvizű strand állítólag szintén pompás, de erről majd írok akkor, ha voltam már ott. A sarki fény se néz ki rosszul. De ezekből nincsen minden sarkon, ezekbe nem fut bele az ember minden nap. Aki volt már Fehérkőnél a Bükkben, kiállt a szakadék szélére és megcsodálta a tájat a napsütésben, az pontosan tudja, hogy Magyarországon is vannak fasza dolgok és szép helyek. De hogy mennyi, azt csak akkor veszi észre az ember, ha régen volt otthon.

Eltöltöttem cirka négy-öt hónapot egy olyan helyen, ahol a "természet" leginkább köveket takar, vagy tengert. Ráadásul volt ebből legalább egy hónap, de inkább kettő olyan volt, hogy nem volt sötét éjszaka, a legdurvább sötétéséget úgy kell eképzelni, hogy sötétkék volt az ég pár órára, aztán már pirkadt is. Sokan irigyeltek és irigyelnek, hogy megcsináltam a szerencsémet, de ennek az volt az ára, hogy reggeltől estig az irodában, otthon alvás, aztán repeat. Néha nem volt kedvem elindulni az irodából péntek este egyszerűen azért, mert egyszerűen hánytam a gondolattól, hogy a sok picsarészeg fiatal között kelljen hazamennem. Már megint. Nem, nem kell sajnálni egy másodpercre sem, csak megosztom, hogy meg van az ára annak, hogy ha az ember belecsöppen egy más kultúrába. Kimerültem, úgy döntöttem, hazamegyek picit.

Az első olyan dolog, ami teljesen izgalomba hozott, az akkor történt, amikor felszálltunk Koppenhágából; este volt. Igazi este, csillagokkal, sötéttel, ahogyan azt kell. Ostobán hangzik, de egyszerűen fantasztikus volt kinézni az ablakon a mélyfekete éjszakába. Aztán leszálltunk Ferihegyen és nem csak sejtettem/ráéreztem arra, hogy mit beszélnek körülöttem, hanem mindenkinek értettem minden egyes szavát. Jó érzés volt hazaérni azok közé, akikhez tartozom, akkor is, ha nincsen minden rendben.

Az első estém otthon egy barátomnál töltöttem, akinek tetőtéri lakása van és éjjel nekiállt zuhogni az eső. Mivel jégföldön ez nemigen fordul elő, ráadásul tetőtér, alig aludtam valami az éjjel, de nem érdekelt, az a kevés kialvatlanság belefért és a másnapi ebéd mindenért kárpótolt. Elmentünk ebédelni a Little Red Riding Hood-ba, ahol egy hatalmas adag brassóit ettem, amit egy igazán remek sörrel kísértem. Ebéd után még slackoltam picit, aztán elindultam hazafele. Egészen eddig igazából semmi extra nem történt, végig azt kaptam, amit vártam, nem igazán lepett meg semmi. Úgymond minden rendben volt, minden a helyén volt. Pont ugyanúgy a kiszolgálás és a kaja a Rotkäpchenben, mint ahogyan a kutyaszar az utcán a hetedik kerületben. Számomra a meglepetések akkor kezdődtek, amikor elindultam haza vidékre.

Kábulatomból az zökkentett ki, hogy a BKV jegyautomata 20 forinttal kevesebbet adott vissza. Ugye, ez milyen. Nem a húsz forintért, mert azt leszarom, de a kedves olvasók közül hányan telefolnálnának be percenként x forintért, hogy visszakapják a húsz forintjukat, ugye. Nekem meg ment a vonatom, nem akartam ezzel az üggyel időt veszteni. Konstatlátam, hogy "itt azért nem sok minden változott", Pitiisztán. Morogtam picit még azon, hogy ez mennyire ócska, de abban a percben, hogy elhagytuk Budapestet és kinéztem a vonat ablakán és láttam a fákat, mezőket, kisvárosokat, el is felejtettem az egészet. Perceken keresztül csak néztem a fákat, ahogyan elmosódva eltűnnek és ahogy mindegyik más és más és hogy ez milyen csodás. Az jutott eszembe, hogy amikor a néger először lát havat, azon biztosan elcsodálkozik az eszkimó, hogy mitől kell úgy odalenni. Én meg csak meredtem ki az ablakon és gyönyörködtem egészen addig, míg meg nem láttam egy illegális szemétlerakó helyet. Két éve, öt éve, tíz éve is mélyen elitéltem azokat, akik képesek akkora parasztságra, hogy kiviszik a természetbe a saját mocskukat, szemetüket, ganyéjukat, hogy aztán mások bámulják. Izlandról hazajőve még felháborítóbbnak tartom az ilyesmit. Elmondom miért.

Itt jégföldön az emberek tele vannak pénzzel, válság ide, vagy oda. Ezért meg tudják engedni maguknak, hogy minden este lezúzzák a belvárost, mert minden reggel jönnek a takarítógépek, amik összeszedik azt a sok mocskot, amit az első kukáig képtelenek voltak elvinni a fiatalok. Amikor megyek hajnalban hazafele és mindehol a ganyét látom, akkor az jut eszembe, hogy meglehet, hogy Magyarországon csak azért nem szarja tele városokat mocsokkal a többség, mert nemigen fogja összeszedni senki, de azért mégis jobb érzés hajnali háromkor úgy hazamenni, hogy nem az jut az eszébe az embernek, hogy ez vajon a szeméttelep már? Izlandon arra gondolok, hogy Magyarországon legalább az első kukáig el tudja vinni a többség a saját szarját, mert ez a normális. És ez segít abban, hogy ne akadjak ki azon, amikor a szél a pofámba fúj egy kajamaradékos zacskót, vagy amikor a szemem láttára törnek össze egy visszaváltható üveget a helyiek, mert arra gondolok, hogy van egy hely, ahol az emberek normálisak és ott ilyen nem fordul elő. Én még úgy indultam el ennek az életnek nevezett valamin, hogy "gyűjtsd a vasat és a fémet, ezzel is a hazát véded". Nálunk otthon mindig is főben járó bűn volt a kaja kidobása, mindig is erőt kellett vennem magamon, hogy kussoljak mikor azt látom, hogy mások nem eszik meg a pizza szélét, vagy kidobálják a kenyérhéjat. Nekem nagyon sokáig nem ment olyan jól, hogy ilyesfajta luxust megengedjek magamnak. A mai napig teljesen rosszul vagyok, ha kaját kell kidobnom, még a répalevest is sajnáltam, pedig az aztán tényleg igazán borzalmas volt.

Szóval megjövök a világ végéről a szép zöldbe, amit csodálni lehet. És azt látom, hogy valamelyik tahó parasztnak kényelmesebb, vagy olcsóbb volt összebarmolni azt, ami szép. Ilyenkor rengeteg fájdalmat szeretnék okozni annak, aki ilyet csinál. Menthetetlen hülye vagyok, de a szemetelés valahogy mindig olyan volt, hogy minden egyes csikk után, amit nem kukába dobtam, lelkiismeret-furdalásom volt. Embereket szoktam megszólni az utcán, amikor látom, hogy a kuka mellett elsétálva a földre szórják a hulladékukat. Indokolatlan, igénytelen, tahó dolog ilyet csinálni. Közmunkára kéne fogni az ilyeneket, hogy megtanuják milyen meló az aszfaltról rágót takarítani spaklival negyven fokban, miközben mennek el körülötte az emberek. Lehet, hogy csak én vagyok olyan fasz, hogy rendezett környezetben szeretnék élni.

Kicsit elkalandoztam, visszatérve hazaértemre. A szemétkupac kicsit felbaszott, de miután elmerültem az Élet és Tudomány magazinban, eltereltem a gondolataim és kicsit helyére került a világ. A vonatozást egy egészséges séta követte, aztán végül hazaértem, betoppantam az ajtón és mindenkinek leesett az álla, ugyanis erre tényleg nem számíthattak. Fogtam egyik helyi cimborámat, aki igazán rendes volt és eldobott vásárolni, mert öcsém autója (szokás szerint) éppen szerelés alatt állt. Úgy készültem pénzzel, hogy amíg otthon vagyok, tényleg azt engedhessek meg magamnak, ami csak jól esik. Irány a Tesco, most aztán lesz teríts-meríts. Nekem nem megszokott dolog, hogy azt veszek le a polcról, ami csak megtetszik, mert mielőtt kijöttem jégföldre nem voltam igazán kőgazdag soha. Itt izlandon meg spórolok, ahogy bírok és meg kell, hogy mondjam, hogy élveztem, hogy otthon egy másodpercig sem kellett gondolkodnom azon, hogy berakjak-e egy sajtot, egy joghurtot, egy üdítőt, vagy bármit, amit csak megkívántam. Jól éreztem magam, hogy adhatok, mert ugye elsősorban nem magamnak vásároltam, hanem az otthoniaknak. Persze nem lenne magyarisztán, ha a jókedvem nem akarja hazavágni a pénztáros hölgy a megjegyzéseivel.

Apukám azt szokta mondani, hogy aki kurvának áll, az ne csodálkozzon, ha basszák. Én el tudom képzelni, hogy pénztárosnak lenni nem egy álommeló, hallok mindenféle sztorikat, hogy mekkora szopás ezt csinálni és mégis vannak egy csomóan, akiknek ez az egyetlen elérhető opció keresetként. De ha valaki nem szereti az embereket, akkor miért olyan melót keres, ahol emebrekkel kell foglalkozni?

...és akkor odalép három fiatalember fizetni a kasszához és az alulfizetett hölgynek valami nem tetszik ebben. És akkor ott állok és azon gondolkodom, hogy most akkor most mi van. Hívjam rá a főnökét? Írjak a vásárlók könyvébe, hogy tahó volt a pénztáros? És mi van, ha azért volt tahó, mert eredetileg ő is joghurtot akart venni a gyereknek otthon, de emelkedett a kocsi törlesztőrészlete, amit azóta már ezerszer elátkozott és azért tiszta ideg, mert lehet, hogy meg van a szar állása, de el van keseredve, ha a holnapra gondol és leginkább sírna? És akkor most intézzem el, hogy abból a nem sok pénzből bónuszmegvonás címén még kevesebbet vigyen haza? Tényleg sajnáltam. Illedelmesen elköszöntem, mert engem anyám így nevelt és otthagytuk.

Nyomasztó jelenet volt. De ez kutya fasza ahhoz képest, amit másnap tapasztaltam. Van egy ABC a város széle fele, ahova gyerekkoromban jártam egy időben. Egészen addig, míg az osztálytársaim rá nem vettek a tuti ötletre, hogy én rakjam zsebre a csokit, amíg ők fedeznek, kinn meg felezünk. Nagy üzlet volt, főleg hogy lebuktunk és én maradtam egyedül saras, mert az én zsebemben volt a cucc, a többiek meg persze semmit se tudtak. Ezek után persze első dolguk az volt, hogy felnyomtak osztályfőnöki órán az ofőnek. Igazán remek kis társaság volt az osztályunk. Na de visszatérve a jelenbe; emlékeimben ez a bolt úgy élt, hogy roskadoztak a polcok a sok "mindenfélétől". Édességtől háztartási cikkeken keresztül a hétköznapi élelmiszerekig bőséggel volt mindig, olyan igazán jófajta vegyesbolt volt. Összeszorult a szívem, amikor az egyetlen dobozos tejet és az egyetlen medve sajtot hoztam el onnan. Nem hazudok, szinte a polcok fele üres volt, két termékből volt csupán bőséggel: asztali bor és cigaretta. A másik hely a ruházati bolt volt. Egy picit boltról van szó, ahol rendszeresen szokott vásárolni a fél falu, mert olcsó és jó cuccokat lehet kapni. Mikor beléptem, a bácsi, aki ott volt úgy megörült nekem, mikor elkezdtem mondani, hogy ez kell, az kell, amaz kell, mintha egyenest hozzá jöttem volna jégföldről. Hatezer forintot fizettem, ami nem egy nagy összeg, de az a bácsi úgy örült annak, hogy várásoltam, hogy szinte most is elérzékenyülök. Döbbenetes, hogy mi megy otthon.

Ami viszont fantasztikus volt, az az éjszaka. Tücskök ciripeltek. Mármint úgy értem, hogy azok a kis rovarok, nem burkolt cigányozásról van szó. Lefeküdtem az ágyra a nyitott ablaknál és ciripeltek a tücskök. Fantasztikus volt hallgatni. Az, hogy az idióta kutyánk nekiállt tutulni, az kevésbé volt fantasztikus, de az is biztos, hogy Reykjavíkban olyat is ritkán hallok, itt inkább a részeg fiatalok tutulnak az ablakommal szemben, amikor aludni akarok, akkor persze.

Fantasztikus volt továbbá, hogy anyukám nagyon jókat főzött. Gulyáslevest, borsófőzeléket, krumplilevest, húslevest, brassóit, lecsót. Ronald barátom, aki régen nem volt kopasz pedig egy igazán jó tejfölös paprikás csirke + noki kombóval látott vendégül. Kulináris szempontból szinte hibátlan volt az otthon töltött idő, bár egy igazán jó rakott krumplit meg egy kis paprikás krumplit még el tudtam volna viselni. Ja, meg ettem rántott húst. Igazit. Nem ilyen rettenet panírban, meg nem marhából, vagy csirkéből, hanem úgy, ahogy az kell, desznyóból, zsömlyemorzsával. Rántotthúsországban legalább a rántott hús legyen jó. Na jó, egy flekkent még el tudtam volna viselni, de így sem panaszkodom. Viszont amikor télen megyek, akkorra valakinél le fogok szervezni egy disznóvágást. Ha kell, fizetem a malacot, de a friss pecsenye, meg a félig főtt szív, meg a sült vér (jó hagymásan). Hú, várom már a telet. Jó lesz. Kóbász, hurka. Mmmmmmmm.

Na de visszatérve a jelenbe. Leszámítva, hogy bármerre néztem elég döglött volt a gazdaság és mindenki csak mondta, hogy szar a forgalom, senkinek nincs pénze, mindenki csak kapaszkodik a szakadék szélén és fingani sem mer, azért voltak jó dolgok is és nem csak a kajára gondolok. Például elmentünk a Velencei tóra, ahol ettem sajtos-tejfölös-fokhagymás lángost. Ja, meg Bud Spencer Terence Hill találkozó is volt éppen akkor, valójában arra mentünk, csak sajnos eléggé a végére értünk oda. De azért jó volt lángosozni, süttetni magunkat a napon, labdázni a vízben, vattacukrot enni (minden ízt kipróbáltam legalább egyszer). Az egészben az volt a legjobb, hogy úgymond minden a helyén volt. Tehát egy az egyben azt kaptam, amire számítottam és jó volt, ahogy volt. Napsütés, langyos víz, haverok, kicsit túlárazott, de legalább hideg sör, fasza lángos, gyerekkoromat idéző vattacukor, vékony lányok bikiniben. Egész hibátlan nap volt.

Az is jó volt, amikor elmentünk sörözni a cimbikkel a helyi elit pubba, ahova rengeteget jártam úgy tíz éve, bár ott is rányomta a bélyegét az estére, hogy rajtunk kívül még volt három fizetővendég, aztán annyi. Be is zárt a Zoli bácsi korán, pedig én eliszogattam volna hajnalig. Ugyanis azóta, mióta eljöttem otthonról, igazán meg tudom becsülni azokat a helyeket, ahol úgy tud a haverokkal sörözni az ember fia, hogy nem kell száz decibelt túlüvöltenie. Nem egy utolsó dolog ám.

Na ez egész hosszú lett és a felét se írtam le. Legközelebb jelentkezem Budapesti kalandjaimmal, amik hasonlóképpen unalmasak lesznek. Addig is hallgassátok a Bestiális fiúkat:

Tegnapelőtt megjött a hidegfront és eltűnt az oly kellemes 14-18 fok. Ezzel nem lenne különösebb problémám, de azok szerint, akik már itt veretik pár éve, előreláthatólag márciusban lesz ismét "meleg". Kiábrándító.

Lássuk csak, mi vót:

Voltam otthon és *ekkora* adag brassói aprópecsenyéket toltam lefele a bendőbe. Na de kezdük az elején. Ha nem tudtad, hogy megyek haza, akkor ne érezd magad rosszul, kb két ember tudott róla: az egyik aki bevitt a reptérről, a másiknál meg alukáltam. Kedves édesanyámhoz is csak úgy beállítottam nagy hirtelen a semmiből. Nagyjából egy hetet otthon töltöttem, majd pár napig Bp-n slackoltam. Minden nap lejártam a lábam, voltam a Zsuannban (ami már nem is Zsuann), összefutottam a pár cimborával, voltam a Szigeten és rohadt meleg volt.

A hazautazás nem volt egyszerű történet. Aki ismer, az el tudja képzelni, hogy egy repülőjegy vásárlás micsoda hatalmas akadályt jelent nekem. Nem maga a folyamat, hogy a megfelelő rublikákba beletpálálom a megfelelő adatokat, hanem kitalálni, hogy akkor most mikor is akarok menni, meg hogy egyáltalán neki kell állni ennek az egésznek. Szinte biztos vagyok abban, hogy ha akkor rajtam múlik, akkor addig halogatom a foglalást, hogy itt maradok. A dátumot úgy lőttem be, hogy beszéltem a főnökömmel, hogy kimerültem, szabadságra kell mennem és arra gondoltam, hogy akkor már ungarisztánba megyek az anyukámhoz. Ha meg már olyan messze megy az ember fia, akkor meg menjen két hétre. A főnököm azt mondta, hogy jöjjek vissza tizenhatodikáig. Szerencsére van itt nálunk a cégnél egy travel manager kisasszony, aki segített nekem. Így történt, hogy július harmincadikára kértem a jegyet, hogy szombaton már magyarlandban ébredjek. Mindezt a processzt azért tartottam érdemesnek arra, hogy megosszam, mert mindezek után derült ki, hogy együtt repülünk Hopkinsonnal hazáig. \0/ Ő még valamikor a tavasszal foglalta a jegyét, én meg kb a hasamra ütöttem, hogy "na ez a péntek pont jó lesz arra, hogy utazzak kicsit".

Hazaúton, miután elagytuk Dániát, perceken keresztül bámultunk ketten ki az ablakon, hogy megnézzük a sötét éjszakát, amit egy örökkévalóságon keresztül nem láttunk.

Holnap-holnapután ha nem leszek teljesen tök lusta, akkor mesélek pár dolgot, hogy milyen volt otthon, meg milyen volt visszajönni.

Továbbá a kirándulós képek, amiket kb két hónapja ígértem, itt vannak, már csak fel kell töltenem az Internetre.

Nem azért nem adtam életjelet magamról, mert meg vagyok sértődve. Nem is azért, mert úgy érzném, hogy már nem vagytok méltók hozzám. Csupán három oka van annak, amiért ekkora volt a csend.

Egyrészt lusta dög vagyok. Ezt szerintem nem kell túlmagyarázni, aki ismer, az tudja, hogy ez mivel jár.

Másrészt kimerítő ez a nyár. Most már éjfél és éjjel kettő között egészen sötét van, így könnyebb úgy aludni, hogy reggel pihentebben ébredjen az ember. Akinek nem volt még része hónapokon keresztül tartó világosságban, annak fogalma sincsen, hogy huzamos időn keresztül ez milyen megterhelő tud lenni. Úgy érzem, hogy a telet jobban fogom bírni, mert akkor legalább sötét lesz és lehet szunyálni.

Harmadrészt nehéz jól és tartalmasan írni, amikor rengeteg apróság van, amit meg kéne említeni, de ahhoz le kéne fényképezni, de akkor már a másik dologról is jó lenne beszélni, na inkább majd holnap megcsinálom rendesen... aztán valahogy sokkal kényelmesebb duplaklikkelni egy ikonra, mint betáplálni a kompjúterbe, hogy milyen ingerek érik itt az embert.

Namost én galád módon önzőztem, halogattam és punnyadtam, aminek az lett a gyömülcse, hogy a napokban többen is burkoltan, vagy burkolatlanul elküldtek egy melegebb éghajlatra és szankciókat helyeztek kilátásba, ha ezt így folytatom. Bár igazán jól hangzik a melegebb éghajlat, igazából akkor vagyok én is boldog, ha mások is azok. Próbálok jobban odafigyelni arra, hogy ne égessem fel a hidakat magam mögött, illetve lesznek új bejegyzések is itt.

Hamarosan.

Addig is:

Rerererererere

Na akkor most elmondom, hogy mi vót. Kezdjük az elején. Valahol úgy maradt abba a blog, hogy elmelnt mindenki mehikóba, nálam a workaholic és gameholic hajlam átvette az uralmat, összefolytak a napok és kellett egy kis idő, hogy összekapjam magam ÉS közben halálra is dolgozzam magam.

Na lássuk. Miközben a többiek Mehikóban lubickoltak: 

 ...addig mi sem untakoztunk az irodában. Amellett, hogy dolgoztunk és irigykedve olvastuk a levlistán, hogy a mohítókat isszák reggeltől estig a kollégák pár időzónával odébb, azért nekünk is jutott egy kis céges pihi.

Először is elmentünk quadozni. Aki nem tudná, hogy mi az a quad: négykerekű terepmotor-féleség. A megbeszélésen, ahol számba vettük a lehetőségeket, jómagam a gokartra szavaztam, mert az kipróbált és jó dolog. A dologból kvadozás lett, amit azért nem bánok, mert hogy ezt is kipróbáltam. Ezt a programot úgy kell elképzelni, hogy elmentünk a helyre, beöltöztünk, picit hajtottuk a cuccot egy picit, aztán irány a terep. Na itt jégföldön nem kell sokáig hegyet keresni és attól sem kell nagyon félni, hogy az motorozók/kvadozók tönkrevágják az erdőt. Izlandi mondás: mit kell csinálni, ha eltévedsz az erdőben? Felállni.

A kvadozással kicsit úgy vagyok, mint a zsiráffal. Jó, jó, de azért otthonra nem kéne. Felmentünk a kvaddal ide, meg oda, meg pocsolyán át, meg minden, de annak a cuccnak olyan magasan van a súlypontja, hogy számomra az egész út arról szólt, hogy "baszki, most fogok feldőlni". Ennek okán nem is tudtam felhőtlenül élvezni az egészet. Volt kb 15 másodperc, amíg egy kereszteződésnél kimentünk a murvára és mivel előtte direkt lassítottam kicsit, tudtam neki csapatni, míg be nem értük a sor vánszorgó elejét. Szóval nem volt rossz, ezt is kipróbáltam, de maradok a gokartozásnál, az nehezebben borul.

Miután Kikavadoztuk magunkat, elmentünk megnézni azt a helyet, ahol csak pár lépés ojrópától ámerika. Többszörös meglepetés ért ezen a helyen. Először is egy kultúrált heylre érkeztünk. A WC-ben volt WC papír és kéztörlő, mert itt nem lopják haza még a vonatról is az emberek. Aztán bementünk egy terembe, ahol érintőképernyős monitorokon lehetett tájékozódni arról, hogy miért is csináltak nemzeti parkot jégföldön. Ungarisztánban ha nem baszta volna szét valami kultúrlény, akkor hazalopta volna valaki technikát pár nap alatt valaki. A második meglepetés az volt, hogy a hely, ahova érkeztünk szép. Itt Izlandon ha kimész a városból, rengeteg követ és sziklát találsz. Itt viszont volt fű, meg fa, de az igazi szenzáció a lemezek közti  rés. Ugye azt gondolom mindenki tudja, hogy az Atlanti Óceán közepén a tekotonikai lemezek távolodnak és ahol szétmennek, ott víz alatti vulkánok, meg iylesmik vannak. Atlanti hátság, vagy valami hasonló neve van.

Ha jól emlékszem, ez a hely, ahol voltunk, ez biztosított helyet az első jgföldi parlamentnek és nem utolsósorban magával ragadó hely. Csináltam pár fotót, de felelőtlen módon negy győződtem meg a fotoapparat megfelelő beállításáról, így a képek fele kritikán aluli horror lett, sajnos pont az érdekes fele. Amikor azt mondom, hogy horror, akkor tényleg borzalmasra gondolok.

A nap végén elmentünk vacsorázni egy igazán kiválónak tartott étterembe. Az itteni kajáról több postot is tudnék írni, akár itt és most. Ez az étterem ehető kaját szolgált fel, méghozzá nagyon elegánsan. Itt Izlandon egy dolgoghoz értenek nagyon, a kaja előtti előételhez, ami friss puha kenyér és valami cucc. A "cucc" többnyire fokhagymás vaj, meg még valami és azt nagyon szeretem, meg van a másik, amivel találkoztam, ami úgy néz ki , mint ha tojásos lecsó lenne; na ez is jó. Báránypörkölthöz hasonlatos ételt ettem, mert a homárt nem akartam vállalni úgy, hogy kopogtak a szemeim az éhségtől.

Vacsora közben ittunk egy kis bort és jól megmondtam a jeltelenítőknek, hogy szerintem miért szar a következő kiegészítő. Nem tetszett nekik.

Hát ennyit mostanra, már hetek óta félig meg volt írva ez a bejegyzés és elfelejtettem, hogy mit akartam a végére írni. Majd folytatom aktuális cuccokkal, most megint lesz időm írogatni a jövőben.

Fél kilenc (20:30), vasárnap, egy exploitot reportolok éppen. Kinn meg ilyen világos van. Hát így.

Hamarosan jelentkezem hamarosan beszámolókkal, csak nyakig vagyok a melóban. A bátrak addig is hallgassanak egy kis Velencei Csapdát.

http://www.kongregate.com/games/KommanderKlobb/eyjafjallajoekull

Hát így.

- What do German people say if more volcanic ash comes to Germany?

- Überaschung!

Egyszer végleg felbosszantom magam és elvonulok a világtól addig, míg ki nem találom a tökéletes WC kefe tartó dizájnját. Ez a tartó arról lesz híres, hogy kiemelhető belőle a WC kefe anélkül, hogy:

• ne borítsad fel a tartót
• ne essen szét három darabra
• ne csöpjön mindenfele a szaros lé

Ha ez meg van, akkor elkezdem Izlandon árulni. Összeszedek annyi pénzt, hogy megcsináljam az üveggyárat, ahol sörösüveget és söröspoharat gyártok. Ha ez megvan, akkor csilliárdosként halok meg.

http://www.swisseduc.ch/stromboli/perm/iceland/eyafallajokull_20100416-en.html

Néhány jól sikerült kép a kitörésről. Egyébként pénteken arról ment a para, hogy megfordul a szél, de szerencsére csak délre fordult, úgyhogy verőfényes napsütés van és nem hamut kell nyelni.

Tegyetek 30 milliárd eurót az izlandi nagykövetség előtt található szemetesbe ma éjjel és lekapcsoljuk a vulkánt!

Ne hívjátok a rendőrséget!

Hú, emberek, tegnap akkora buli volt, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Egyedül az idei szilveszteri buli fesztelen mulatozása az, ami szóba jöhet, mint hasonló. Nehéz jelzőket találni. Inkább elmondom mi vót.

Itt a csécsépénél hét órakor pontban (egy másodperccel sem később) megindult a hatalmas mehikói mulatozás. Tudniillik idén a cég megutaztatja az alkalmazottait Mexikóba és közben a szállodától a kajáig (és a piáig) elég sokmindent áll is a munkában megfáradt jómunkásembereknek. Apli persze nem megy, mert mire a munkában megszakadó HR-esek kemény négy hónap alatt sikeresen lezavarták a felvételit, minden igyekezetük és rohanásuk ellenére nem tudták időben felvenni szegényt, bármilyen hatalmas is volt az igyekezet, szegény Apli lemaradt a jelentkezésről. Szóval csendes és meglehetősen szomjas szemlélőként csatlakoztam a cég épületének negyedik emeletén zajló ünnepléshez, ahol Hopkinssonnal elpusztítottunk pár Corona (itt ez a Coronita) sört és némi Taco-t is bedobtunk. Fellépett valami mehikói banda is, volt lakukaraccsa meg szamba, mindenféle latin ritmusok és még ki tudja micsoda. Lementünk inkább billiárdozni egy emelettel lejjebb, mígnem odafent el nem fogyott a sör. A sör elfogyása drasztikus létszámcsökkenést vont maga után a cég területén. Szépen lassan elkezdett mindenki elhúzni egy csécsépé exlúzív mulatságba, Hopkinssonnal mi is csatlakozni kívántunk a mulatozókhoz.

Azonban elsőre nem volt triviális sem odamenni, sem bejutni. Hopkinsson ugyan tudta a hely nevét, meg még azt is, hogy hol van, de arról sikeresen lemaradtunk, hogy karszalagot szerezzünk, ami a bejutás feltétele lett volna. Kiderült, hogy míg Hopkinsson agyonvert billiárdban, addig egy emelettel feljebb osztották a karszalagokat azok számára, akik facsebókon feliratkoztak a mulatságra. Azt hiszem, valóban ideje lesz bejelölnöm a fél céget, hogy ne maradjak le az ilyenekről. Közben sikerült megtudni, hogy természetesen nem csak mi vagyunk, akinek nincsen karszalagja, de feltett szándéka, hogy bejut. Miután megkaptuk a visszaetetést, hogy mások már sikeresen beszivárogtak karszalag nélkül is, mi is bátran vágtunk neki az útnak. Három-négy sör után amúgy se tipikusan gyáva az ember.

Belépéskor kollegák segítségével megkaptuk a karszalagjaink, amin a "FOR THE WIN" felirat olvasható, ami szerintem elképesztően jópofa amúgy. A mulatozás is egészen jópofa volt egyébként. Az ott eltöltött idő alatt a következő dolgok tudatosultak bennem: 

• mindjárt elfogy a cigarettám, kénytelen leszek tarhálni
• egy csomó remek arc dolgozik a cégnél és ha picit összekapom magam, akkor bármelyikkel szót lehet váltani, ha nem beképzelt köcsög
• a jégföldieknek zéró tömegkultúrájuk van
• a szélesen mosolygó recepciós lányka mindenkire szélesen mosolyog
• pohárgyárat kellett volna nyitni

Tömegkultúra. Valószínűleg teljesen rosszul használom ezt a szót, de lényegtelen. Elmondom, hogy mire gondolok, amikor ezt mondom. Tömegkultúrának azt nevezem, amikor te, mint egyén egy zsúfolt környezetben tartózkodsz, akkor figyelmet szakítasz arra, hogy ne legyél másoknak útban, sőt egy idő után ez jön magától. Na a jégföldiek olyanok, hogy egyrészt nem kapkodnak sose és tipikusan eszükbe sem jut az, hogy nem mindenki ugyanolyan. Azaz ha sétál az után, akkor eszébe sem jut az, hogy "ha én tök lassan sétálok és valaki nem tök lassan sétál mögöttem, akkor annak bizony kurvára útban tudok lenni". A jégföldiek ha meglátnak egy ismerőst a szembejövő forgalomban, akkor tök normális dolog az, ha megállnak, letekerik az ablakot és eldiskurálnak arról, hogy "nahát hogy megnőttek a gyerekek". Vagy a sétálóutcán krúzolva megállnak, mert láttak valami érdekeset a kirakatban. Ugyanilyen magáról értetődő dologa az, hogy semmi probléma nincsen azzal, ha felmész egy lépcsőn és ott találkozol az ivócimboráiddal, akkor le se szarod azt, hogy esetleg más is fel akar még jönni azon a lépcsőn, teljes lelki nyugalommal állj csak meg ott, ahol kényelmesnek találod. Ugyanúgy nem sértődés tárgya az, ha megállsz a budi előtt, mert tele van, majd amikor az éppen belépni készülő jégföldinek jelzed, hogy "tele a vécé", akkor ő mondja, hogy okés és bemegy. Nem azért csinálja, mert bunkó. Egyszerűen csak eszébe sem jut, hogy te annak ellenére megálltál kinn, hogy majd behugyozol és csak kulturáltan akarsz várni a sorodra, nem pedig más bréjét bámulni és a szükségesnél több időt tocsogni a hugyban.

Szóval ha egy jégföldi feltart, akkor ne bosszantsd fel magad, itt mások az emberek. Minap sétáltunk kajálni munkatársakkal, öten. Jött mögöttünk egy kocsi. Négyen lehúzódtunk, ketten jobbra, ketten balra, de egyikőnk vagy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni a mögötte haladó gépjárművet, szépen lassan battyogott tova. Magyarországon lehet, hogy már halott lenne.

Na sebaj, visszatérve a mulatságra az exklúzív helyen. Nem nevezném kiemelkedőnek, de amúgy leszámítva azt, hogy folyamatosan kerülgetni kellett valakit, nem volt okom panaszra. Elpusztítottam újabb két sört, majd éjfél körül jeleztem Hopkinssonnak, hogy lassan talán el kéne indulni a NASA-ba, ha nem akarjuk életünk koncertjét kihagyni. Természetesen az elindulás úgy zajlott, hogy miután megbeszéltük, hogy megyünk, negyed óra tökörészés következett, magy újabb negyed óra elteltével hipp-hopp el is tudtunk indulni. A naszában a belépés elég jutányos áron volt CCP alkalmazottak számára, azt hiszem úgy féláron és hitelbe engedtek be bennünket, azaz a belépő árának kb felét (harmadát) vonják a következő fizetésemből.

FLASH NEWS: a NASA-ban van ruhatár. Nem kell ilyen WTF fejet vágni. Attól, hogy ungarisztánban, ahol csak téen van hideg, minden lukban van ruhatár, még koleszos bulikban is, attól még nem kell, hogy magától értetődő legyen az, hogy minden szórakozóhelyen van ruhatár. Tulajdonképpen már az is valami, ha egy fogast találsz. Az, hogy ittlétem óta először tudtam úgy belépni a táncparkettre, hogy a kabátomról le volt a gond, csak emelt az amúgy is kiemelkedően jó hangulatomon. Egy újabb sörrel felvértezve vettük szemügyre a színpadon játszó zenekart. Ekkor történt meg először, hogy négert láttam izlandiul énekelni. Tévedés ne essék, semmi bajom a négerekkel, csak hát ugye nem az a tipikusan északi nép. Nemsokkal hallottam a "happy birthday to you" jégföldi változatát is. Ekkor még nem sejtettem, hogy hazánk fiaival fogok még aznap találkozni.

Hopkinssonnal éppen valamit beszéltünk a szinpadon játszó együttesről, mikor odalépett hozzánk egy lányka és azt kérdezte, hogy "bocs, ti Magyarok vagytok?". volt egyből "Ne bassz, hát ti hogy kerültök ide", meg hasonlók. Kiderült, hogy ez a huszas éveinek igencsak a legelején járó párocska (emlékeim szerint Móni és Tamás) kijött ide szerencsét próbálni még tavaly augusztusban. Elképzelésem sincsen, hogy miért pont jégföldre esett a választásuk, de egy roppant romantikus történet happy endje az lett, hogy mindenféle megpróbáltatások után a jégföldi egyetemen takarítanak kéz a kézben. Meg kell, hogy mondjam, hogy az egészben az volt a legdurvább, hogy ezek ketten kitűntek a tömegből. Főleg a lányka. A jégföldi lányok között is vannak nagyon csinosak, meg kevésbé csinosak is, de úgy nagyjából ha nyit az ember úgy négy-öt kategóriát, akkor mindegyik beleillik valamelyikbe, ahol hasonlít a többiekre. Magyrajainkról messzről lerítt, hogy nem jégföldiek.

Na de a zene szólt tovább. A fellépők a következők voltak:

Föstudagurinn 16. apríl  Lausir Halar FM.Belfast & Retro Stefson

Tehát

SZOMBAT, Április 16, Nagy terem (asszem) FM Belfast + Retro Stefson

A néger, aki jégföldiül énekelt, az a Retro Stefson gitárosa és énekese. Hozzáadtam őket ahhoz a listához, hogy "Jégföldi együttesek, akiket kedvelek". Annyit kell róluk tudni, hogy az együttes tagjai 16 évesen hozták össze a zenekart, majd első nagy koncertjüket. Nagyon örülök annak, hogy ők voltak az előzenekara az FM Belfastnak, mert nagyon jó hangulatot csináltak, remek volt az, amit előadtak. Tülezsú, kapitán. Azt hittem, franciák.

A fő show azonban az FM Belfast volt, amiről csak szuperlatívuszokban tudok mesélni. Garry, eszméletlen jó lesz az új album. A koncerten hozta a formáját az együttes, az egészen apró színpadi elemektől a zenéig minden csak hozzáadott a koncert hangulatához. volt egy lányka, amelyik felmászott a színpadra és onnan csápolt, kitakarva a zenekart. Majd amikor szóltak neki az együttesből, hogy jó lenne, ha ezt nem csinálná, stagediveolt. Később ugyanez a lányka felmászott ismét a színpad szélére, ahonnan ásványvizet locsolt a töbegbe, majd az öveget nemes egyszerűséggel belebaszta a tömegbe. Volt egy másik lány, amelyiket nem lehetett nem észrevenni, mert a 120 kilójával úgy hatszor gázolt át rajtam, amit végül egy háttérből megeresztett precíziós bokánrúgással díjaztam. Leszámítva ezt az apró incidenst az egész koncert olyan szinten hibátlan volt, hogy elképzelni sem tudtam volna jobbra.

Olyan nótákkal kezdték a koncertet, amiket még nem hallottam, így gyanítom, hogy ezek az új albumról szóltak. Ezek után volt egyrészt Back&Spine, ami az egyik kedvenc nótám és ugyan a steril stúdiófelvétel is kiemelkedően jó, az élőben előadott verzió fináléja sokkal közelebb áll a szívemhez, másrészt volt Par Avion az Underwear albumról. A vége felé levő lálllálálálááá -zós résznél rekedtem be menthetetlenül, de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne üvöltsem torkom szakadtából a refrént a többiekkel együtt. Volt még pár egészen hibátlan nóta, majd levonultak a színpadról.

Meira, Meira! - skandáltuk, ahogyan csak tellett tőlünk, majd természetesen visszajöttek még egy szám erejéig, ami nem meglepő módon az Underwear volt, aminek egy kb 20 perces verzióját tolták le a közönségnek, mindenféle eszméletlen jammeléssel a végén, miközben az együttes férfi tajgai alsógatyára vetkőztek. Pár nadrág stagedive-olt is.

Nem sokkal három óra előtt véget ért a koncert, szépen lassan elvonultak a népek, elkezdték összesöpörni az üvegszilánkokat és összepakolni a kuplerájt. Hopkinssonnal a biztonság kedvéért ittunk még egy sört, aztán elindultunk a buzibárba a többiek után. A buzibárról annyit kell tudni, hogy jégföldön a homoszexualitásból nem csinálnak nagy ügyet, ugyanúgy, ahogyan a heteroszexualitásból sem. Meg úgy egyáltalán, szerintem itt semmiből nem csinálnak nagy ügyet. Kitört egy vulkán? Nagy ügy, majd kitör még egy másik is. A buzibárok is teljesen hetero-friendly helyek, ha nem vagy meleg, akkor tudomásul veszik és kész.

Miközben sétáltunk át a következő helyre, felfigyeltünk egy társaságra, akik a Par Avion lállálááááá lá lálll llálll lál lááááááááá-s refrénjét énekelték egyfolytában. Pár refrén erejéig becstlakoztunk hozzájuk, nagyon jópofa volt.

A buzibárban három említésre méltó dolog történt. Egszrészt jó volt a zene. Másrészt ittunk egy kólát. Harmadrészt találkoztunk egy GM lánykával, aki teljesen el volt ázva és roppant vicces volt. Mivel ekkor már lassan négy óra körül lehetett, elcsámpáztam haza, és hatalmasat aludtam.

Szóval, péntek este emberek, akkora buli volt, hogy azt hittem, hogy szombat van.

http://www.icelandreview.com/icelandreview/daily_news/?cat_id=29314&ew_0_a_id=360827

...miket meg nem tud az ember az újságból. Tessék nektek egy szép kép. Nem fényképbolt. Garrison urat kérem átméretezni majd, hogy ne lógjon ennyire ki.

Majd napközben még lehet jelentkezem.

Így néz ki a hamufelhő az űrből: news.bbc.co.uk/2/hi/in_depth/8623301.stm

Lássuk csak, mik is történtek mióta legutóbb jelentkeztem.

Először is elhasználtam egy csomó zsebkendőt. Ezzel kapcsolatban tudatosult bennem, hogy a zsebkendőbe történő orr fújása az csak ungarisztánban teljesen normális dolog. Ugye kézenfekvő, hogy itt nyári gumiból nem sokat lehet eladni, illetve nem biztos, hogy itt vennék dinnyeföldet. Az viszont meglepett, hogy nem használnak az emberek zsebkendőt. Én úgy gondoltam, hogy mivel itt a klímából fakadóan elég sűrűn van náthaszezon, biztosan tuti üzlet papírzsebkendőben utazni. A recepciós kislány, aki amúgy elég jó kiállású lányka, olyanokat tortyog, hogy hihetetlen és ez nem egyedi eset. Mindenki, aki náthás, az inkább szipog, mintsem kifújja az orrát. Minap a főnökömnek adtam egy zsebkendőt, mert már engem zavart, hogy szipog. Nem fújta ki az orrát, csak megtörölte a hegyét és folytatta a szipogást. Beszarás. Tegnap egy vékony csajszi olyat csulázott a sétálóutcán, hogy felvontam a bal szemöldököm. Na szóval ha eddig a spórolt pénzetekből zsebkendőgyárat akartatok volna jégföldre telepíteni, akkor szólok, hogy nem érdemes, nem fog jól menni a bolt. Jelzem, hogy Magyarországon a WC papír is jobb szerintem.

Amire inkább érdemes a tisztes munkával összegörcült millióitokat költeni, az pohárgyár. Nem voltam ugyan a NASA-ban legutóbb, mert nem tartottam jó ötletnek, hogy betegen még le is részegedjek a város másik felén, de egyre egységesebb kép kezd kialakulni bennem a jégföldi fiatalok mulatozási szokásairól. Üvegszilánkot minden jobban sikerült estén lehet látni, szóval én biztosan poharat gyártanék, ha jó befektetést keresnék.

NASA-val kapcsolatban annyit tudok elmondani, hogy holnap, pénteken FM Belfast koncert lesz. Úgyhogy megyek és majd jól elmondom, hogy milyen volt. Annyit tudott nekem Hopkinsson elmondani a NASA-ról, hogy azon kívül, hogy az az Egyesült Államok Űrkutatási Hivatala, egy rohadt hangos szórakozóhely. Holnap veszek füldugót buli előtt.

Aztán mi volt még: félig elfogyasztottam életem legrosszabb ebédjét. Én azt hittem, hogy miután itt vagyok lassan három hete, már felkészültem mindenre, de hatalmasat tévedtem. Bár jó fejek a szakács nénik és mindent megtesznek, hogy egészségeset együnk, az én elvárásaimról roppant messze van az, amit kajaként kapok. A legtöbb kajával az van, hogy nincs íze. Én amikor másodszor ettem ilyet, úgy éreztem, hogy ez a rossz kaja. Aztán ettem halat, amit továbbra sem szeretek. Ekkor úgy éreztem, hogy megvolt a legalja, de tévedtem. A héten répaleves volt. Én úgy voltam a kajálással, amikor nekivágtam ennek a hosszú útnak, hogy egyrészt meg kell becsülni azt, ami van és megenni, másrészt meg ha egy kaja ízlik más embereknek, akkor biztosan nem lehet borzalmas, csak meg kell szokni. Nagyon ritkán van olyan, hogy valamire azt mondom, hogy "ebből nem vagyok hajlandó többet enni", de a répaleves kiverte a biztostékot.

A répalevest úgy kell elképzelni, hogy fogtak egy halom répát, amit felszeleteltek és pépesre főztek. Fűszernek belerakták azt a fűszert, amit szinte minden kajából kiérzek és fogalmam sincsen, hogy mi lehet az, de kívánom, hogy bár nem raknák bele, továbbá beleraktak valami iszonyatos mennyiségű borsot. Ettől a leves a következő attribútumokkal bírt: állaga szerint nem állapítható meg, hogy főzelék, vagy leves. Színe narancssárga. Van mellé kenyér, de hús, fasírozott, vagy valami tartalas az nincs. Az első falatnak nincsen íze, mint itt a kaják felének. Aztán megérzed a tetemes mennyiségű bors keserű ízét és szétmarja a pofád. Négy kanál erejéig kísérleteztem vele, aztán feladtam és borzongva néztem, hogy van, aki repetázik.

Aztán elküldésre került a bemutatkozó levelem a céges listára. Nem tudom, hogy van-e összefüggés, vagy nincs, de azóta az egyik recepciós lányka (a nem tortyogós) szélesebben mosolyog. Rengeteg teát ittam és összecimbiztem az egyik konyhással, aki néha takarít is. Ki akarta dobni a citromjaim, amit a teához hoztam és a teáspoharam is el akarta vinni elmosni. Két napig vadásztam ezt a fél literes teáspoharat, mától ki nem adom a kezemből, inkább elmosom magam. Azóta tudja, hogy a kávéscsészét lehet vinni, meg a tányért, a többi marad.

Volt még lootolás is. Hoztak egy csomó cuccot EVE Store-ból és lehetett rabolni haza belőle. Mivel póbóból úgysem lehet elég az embernek, így kiegészítettem a pólókollekciómat pár új darabbal, illetve azt hiszem elég erős lapjaim lesznek a következő EVE CCG (Collcetible Card Game - társasjáték kártyákkal) összeröffensénél is. Lett pár poszterem is, hogy ne legyen olyan üres az a lakás. Meg egy full szett bögrém is lett valahogyan, úgyhogy legalább tudok inni valamiből.

Mi volt még: Ma reggel arra keltem, hogy kissé szürke az ég, nagyon ködös. Mikor beértem a céghez, kiderült, hogy kitört még egy vulkán, merthogy miért ne. IE alatt tudtam csak megnézni, mert a Microsoft cigánykodik a lejátszóval. A videón, amikor suhannak a tajtékzó víz felett, val oldalt látható a hegy, amiről a panorámaképet csináltam. Akkor még csak egy patak volt mögöttem. Itt egy másik felvétel, amit a tűzróka is elbír. Nagy kitelepítések vannak ott a környéken, reméljük a legjobbakat.

Fényképek most nincsenek, mert nem cipltem magammal a gépet, örültem, hogy élek. Ami következik: holnap mulatozás a NASA-ban. Szombat, vasárnap bevásárlás és séta a városban, fogok fényképezni. Ha minden igaz, legkésőbb hétfőig írok egy postot a helyi fiatalok szórakozási moráljáról és arról, hogy akkor ez az egész akkor most hogyan van.

Addig is hallgassatok egy kis FM Belfastot:

A hétvége folyamán túlgyógyszerezem magam, rátolok egy csomó teát citrommal. A terv az, hogy hétfőre aránylag meggyógyuljak.

Ma este Hopkinnson el akar vinni a NASA-ba, ami állítólag hasonló szerepet tölt be itt Reykjavíkban, mint az A38 Budapesten (azaz belépős és ezért nincs tele minden paraszttal). Azt még nem is említettem, hogy itt jégföldön a szórakozóhelyek füstmentesek (A38 is az btw). Állítólag van ahol csak papíron igaz a füstmentesség és valójában minden második paraszt befüstöl, de ahol eddig jártam ott valóban nem dohányzott senki. Még nem tudom, hogy lesz-e kedvem este buliba menni, de örülök annak, hogy ha lesz kedvem, akkor holnap reggel nem kell az udvar közepén elégetni a ruháimat a szaguk miatt.

Egyenlőre ennyit most, ha este történik valami elmítésre méltó, akkor beszámolok róla. Addig is tápláljátok bele a jutubba, hogy "reykjavik" meg hogy "NASA".

Amit tegnap nem tudtam megmutatni, most próbálom pótolni. Itt kérem ha én azt mondom, hogy "ezek az utcát fűtik", nem jelképesen mondom a nyitott ablakok miatt, hanem szó szerint értem. A belvárosban a főbb útvonalak és többnyire a járdák egy része is fűtött, a burkolat alatt futnak a melegvíz vezetékek.

Íme egy "már majdnem belvárosi" rész, itt a járdák egy részén látványosan nincsen hó.

Az utcáknál a főbb útvonalakon nincsen hó, de pár méterre a fő úttól a mellékutcákon éles határ húzódik, ahol van. Mivel az utakat nem sózzák, hanem fűtik, rengeteg helyen lehet ilyen váltásokat látni. A belvásorban általában csak az utcák egyik oldalán található járda fűtött. Az, hogy melyik az "egyik" és melyik a "másik", az  változó, nem tudtam rendszert felfedezni benne.

Végül pedig megmutatom, hogy Reykjavíkban van egy kaszinó, ami mellett akárhányszor csak elsétálok, mindig ugyanaz jut eszembe.

Most csak ennyi. Majd még jelentkezem.

Ó, igen, hála kedves családom és barátaim közreműködésének, végre vannak ékezeteim, már csak vissza kell szoknom arra, hogy az Y és a Z hol is van az ungarisztáni kiosztáson.

A legújabb hír az, hogy költöztem és ennek mindenféle folyománya is lett, jó és kevésbé jó egyaránt. Például a guesthouse-ból kiköltözés annyit jelent, hogy nem 10 m2-en vagyok egy huzatos lakásban, ahol borzalmas aludni, ellenben ott volt Internet hozzáférésem. Az új helyre beköltözés annyit jelent, hogy olcsó, van életterem, de se bútor, se Internet. ÉS KUSS VAN.

A bútor kérdést azzal az egyszerű huszárvágással sikerült megoldani, hogy elmentünk a helyi JYSK-be és kb megvettem a legolcsóbb ágyat. Természetesen vettem takarót és paplant is, meg huzatot is. És most el fogom mondani, hogy eddig mi tetszett legjobban Izlandon. Tessék egy pillantást vetni a takaróm dimenzióira. Lehet, hogy én csináltam valamit rosszul eddig az életben, de kamaszkorom óta nem tudtam úgy aludni, hogy rendes takaróval takarózom és mégsem lóg ki sem a lábam, sem a vállam. Mindig vagy pléddel, vagy több réteg pléddel, esetleg takaró+pléd kombóval kellett megoldanom azt, hogy kényelmesen tudjak alukálni és ne kelljen választanom, hogy a lábam, vagy a vállam legyen kinn a hidegben. Ellenben itt a hotelben, a guesthouse-ban, a jysk-ben, minden takaró két méter hosszú. Alapból. Nem 175 centi. Egy dolog tuti, már csak ezért megérte idejönni.

Ami pedig a KUSS-t illeti; a zaj kérdése számomra mindig is sarkalatos kérdés volt. Balu tudna mesélni arról, hogy milyen az, mikor felbukkanok, mint egy hibaüzenet az éjszaka közepén vérben forgó szemekkel, mert lerakta a (fél literes) poharát az asztalra és ezzel felébresztett félálomból. Hadd mondjak valamit jégföldről. Ez az ország tulajdonképpen egy valag vulkánt jelent, minden, ami a szárazföldet jelenti az mind magma volt. A vulkáni hővel működik az egész ország. Olyan olcsón állítják elő az áramot és a meleg vizet, hogy szinte ingyen van. A házak jó része is olyan, hogy alu hullámlemez, némi üveggyapot, aztán egy kis gipszkarton belülre és kész, mehet bele a víz, villany, meg a meleg víz. Igen, ez utóbbi vezetéken jön és forró. Az előző hely, ahol laktam, az egy borzalom volt. Vékony falak, hajnalig bulizó szomszéd, lukas kezű felső szomszéd, hajnalban hazajáró fiatalok, akik nem tudnak csendben hazasétálni, hanem feltétlenül jelezniük kell a külvilág számára, hogy ők éppen merre járnak. Mint az a képen is látszik, a belvárosban jellemzően nincsen se konyhakert, se virágoskert, se pázsit, se kerítés hamis kutyával, itt ha valaki az ablakod alatt fingik, akkor még lehet, hogy a szagból is kapsz, mert dupla réteg ablak sincsen. Ha jól megnézitek a képet, nyitva is van egy ablak, de erről később. Elég annyit tudni, hogy kifejezetten kialvatlan voltam költözés előtt. Gondoljatok bele, hogy szerda estétől vasárnap estig buli volt a városban. Ez annyit tesz, hogy minden nap hajnali 4-5-6 körül csámpáztak haza az ablakom alatt a fiatalok. Óbégatva. Meg a szomszéd is ki-be jákált a lakásból, mintha fellépése lenne.

Aztán költöztem és a környéken található házak többségétől eltérően nem utcafronton vagyok, hanem egy belső udvarra néz az összes ablakom, felső szomszédom is csak a lakás felénél van, a hálószoba teljesen izolált. Ilyen téren álmaim lakása. Csak lehetne 10 centivel magasabb is mindenhol és akkor nem verném be a fejem a WC-nél, de a csend és nyugalom számomra megfizethetetlen. Bútorok még nincsenek, de pár tízezer ISK ráfordítással veszek mindent, ami elengedhetetlen és van egy olcsó albérletem, ahol remekül tudok aludni. Kiváló.

Reggel ez a kép fogadott, amikor felkeltem, ismét esett a hó, ismét hideg van. A bérbeadóm és egyben munkatársam szerint itt teljesen normális, hogy húsvét körül lehűl kicsit az idő és a -4 -6 fok éjjel az egész korrekt. Néztem az előrejelzést, elméletben eszméletlen felmelegedés lesz a hét második felében, úgyhogy havas képeket nem tudom mikor tudok legközelebb csinálni, pedig lenne mit fényképezni. Van egy listám fejben arról, hogy miket szeretnék megmutatni, legközelebb nem leszek anyámasszony katonája és kiveszem a kezem a zsebemből és kattogtatok.

Addig is van itt pár kép, amiket még szombaton készítettem, amikor még nem esett a hó, hanem hét ágra sütött a nap, kellemes 3-4 fok lehetett.

Ezt Kozi kedvéért lőttem, hogy legközelebb meg tudja kérdezni, hogy ha szomjas vagyok, leugrom-e a Vikivaki-ba egy kóláért.

Erről majd csinálok rendes közeli képeket más fényviszonyoknál, szerintem eszméletlen ez a plakát. Amikor elmegyek mellette, mindig az jut eszembe a két fazonról, hogy "EGYÉ", meg hogy "IGYÁ".

Ezt a hegyet azóta akartam lefényképezni, mióta először megláttam. Most, hogy esett a hó és a város utcáival ellentétben nincsen fűtve, nagyon frankón néz ki, holnap ki is megyek megint a partra fényképezni.

Ha a belvárosban jártok Reyjkavíkban és eltévedtek kicsit, ami egyébként rohadt nehéz, mert szinte minden utca egyenes és általában derékszögben metszik egymást, akkor ez a templom, a város legmagasabb pontján áll, remek tájékozódási pont.

Ugyanaz a templom, csak közelebbről.

Ez az utca a templomtól megy le a partra.

Nehogy azt higyjétek, hogy csak ungarisztánban tilos a fővárosba traktorral behajtani az ember kénye-kedve szerint. Ha jól veszem ki a szövegből, akkor itt a csúcsforgalomban, ami hétköznap 7:30-9:00 és 16:30-18:30 között értendő, tilos traktorral közlekedni.

Cafe. Itt még nem jártam, de akárhányszor megyek el mellette, mindig arra gondolok, hogy egyszer bemegyek. A képen a lányka lábai azért vasgagok, mert a vékony lányokat állítólag már rég belefújta a szél az óceánba.

Cicó. Kutyát ugyan csak ritkán látok, ha kisüt a nap, akkor akad pár macsek. Meow.

Erre járt egy corptárs is. Belsős poén, mindegy.

Hamarosan lövök még pár képet és mesélek még fura dolgokat.

Reggel kicsit gyanus volt belele jovet, hogy keves az ember az utcan. Gondoltam is, hogy csinalok egy kepet, hogy megmutathassam, hogy "na, nyolckor itt meg mindenki alszik", de hideg is volt, meg szel is volt, nem volt kedvem kivenni a kezem a zsebembol. Jottem mar munkaba nem is egyszer fel kilencre, de valahogy mindig tobb emberrel talalkoztam eddig, mint ma.

Sejtettem en valahol, hogy a hetfo is unnepnap, ha mar a csutortok es a pentek is az volt, mentsegemre legyen szolva, felre lettem vezetve. Legjobb emlekezetem szerint ugyanis szerdan mintha valami olyasmivel bucsuzott volna el a mentorom, hogy "akkor viszlat hetfon". Meglehet, hogy valojaban keddre gondolt es csak veletlenul mondott hetfot, vagy  nemsokara ketten leszunk mar az irodaban. Az is lehet, hogy felrehallottam valamit (megesik).

Sebaj, addig is meg tudom osztani veletek, hogy a mai nap folyaman megerkezik otthonrol a billentyuzetem es nem kell tovabb szenvednem az angol kiosztassal. Ennek oromere epikus poszt varhato estere (az ejjeli baglyoknak, mert ugye ha este tizre fejezem be, akkor az nalatok mar ejfel), ekezetekkel, meg minden. Kiveve ha este inkabb beverunk par korso sort Hopkinssonnal.

Addig is, amig nem jelentkezem, hallgassatok Chip-Chip Chocas-t es nem utolso sorban "Gleðilega páska" mindenkinek!

Ungarisztanban ha hoeserol van szo, akkor ugye az jut eszebe az embernek, hogy tel van (nem aprilis) es szepen szallingoznak lefele a hopelyhek. En ilyenkor hozza szoktam kepzelni azt is, hogy mindezt a jo melegbol nezem egy bogre forro teaval a kezemben. Gondolom senki szamara sem meglepo, hogy jegfoldon is szokott esni a ho, azonban amit most latok, kisse elter az otthon megszokottol es nem csak a bogre forro tea hianya miatt. Emlekeim szerint otthon nem szokott pattogni a hopehely, amikor foldet er. Reggel (itt delben, ami nalatok delutan ketto), amikor kileptem a lakasbol, ugy nezett ki az utca, mintha valaki fogott volna egy csomo hungarocellt es szetmorzsolta volna, teleszorva apro feher golyocskakkal varost. Husvetkor nem hora (bar otthon ezt nem neveznem honak), hanem inkabb verofenyes napsultesre szamitanek.

O, igen, hiszen husvet van, amit itt ugy hivnak, hogy Páskar. Itt lehet utanaolvasni, hogy mit gondolnak errol az Izlandiak (sot jobb felul meg a feltamado Jezus is megtekintheto). Allamvallas reven itt komolyan veszik az evangelikus egyhazi unnepeket, de mig ot emberbol negy evangelikus, tiz emberbol csak egy jar rendszeresen templomba.

Amit a husvetrol nagy altalnossagban illik tudni: Az unnep a zsidok egyiptombol valo kiszabadulasanak, a pészah unnepebol szarmazik. Gondolom mindenkinek remlik a tiz csapas, meg az angyal, ami leolte az elsoszulotteket, meg a kettevalasztott tenger, meg a tobbi. A husvetnek annyi koze van ehhez a zsido unnephez, hogy pont ezt az unnepet ulte Jezus es tanitvanyai nagy csutortokon. Itt, jegfoldon allami es egyhazi unnep nagy csutortok. Az e teren kevesbe jartas olvasok kedveert csak annyit emlitenek meg, hogy nagy csurtortokon volt az utolso vacsora es Jezus elfogatasa a Gecsemane kertben. Unnepnap tovabba nagy pentek, amirol annyit illik tudni, hogy ezen a napon feszitettek meg Jezust. Van aki, ezen a napon bojtol, van aki csak nem eszik hust.

A fentiekbol en csak annyit vettem eszre, hogy mindenki szabadsagon van, meg kaptam egy bazi nagy csokitojast a cegtol. Azt, hogy Sirius van-e benne, azt nem tudom, ellenben azt az egyet viszont tudom, hogy ez nem csak egy sima csokitojas, hanem ez meg tele van cukrokkal, es mindenfele edessegekkel toltve. Meg egy darabig szemezek vele, de szerintem hamarosan szetkaratezom es jol megeszem az egeszet.

Egyebkent amit sikerult felkutatnom, a jegfoldi husvetozasrol, kb ugyanarrol szol, mint a legtobb orszagban, csokitojasokrol es csokinyulakrol meg kiscsibekrol, csak itt extra szabadsagot is adnak a nepnek, szoval nem tudok rozmarhaton lovaglasrol, vagy fokadobalo versenyrol beszamolni, barmennyire is szerettem volna valami kulonlegessegrol hirt adni.

Egyebkent mire a bejegyzest befejeztem, elkezdett nagy pelyhekben hullani a ho, ami mar emlekeztet egy teli hoesesre otthon. Ki is mentem a konyhaba egy jo bogre forro kaveert es elmelkedem azon, hogy egy 10-15 eve ilyenkor mar azon szoktam gondolkodni, hogy kik azok, akiket feltetlenul meg akarok locsolni hetfon, vajon ezrest, vagy otezrest ad-e a mama, vajon hugi hisz-e meg a husveti nyulban es hogyan egyezteti ossze ezt a feltamadassal.

Holnap bevasarlas az IKEA-ban, ugyanis koltozom es az uj helyen szuksegem lesz egy sajat fekhelyre is.

Mikozben atolvastam az iromanyt, hogy ne legyenek benne durva hibak, kisutott a nap.

Majdnem el is felejtettem megosztani veletek ezt a gyongyszemet, ami massziv facepalm hullamot keltett a cegnel: 

Run for the hills! Oh wait...

Tegnap este ismet elhivtak mulatozni a munkatarsak, es a legkijozanitobb elmeny az volt, amikor egyszer csak nem tudtam kifizetni a kartyammal a mar kikert piat. Ha esetleg jegfoldre jottok, biztos ami biztos alapon legyen nalatok ket bankkartya. En elmeletben jovo heten kapom kezhez az uj bankkartyat, amin mar lesz egy kis penzecske is, remelem az ilyen kenyelmetlen szituacioktol nem kell majd tartanom a jovoben.

Mivel kicsit dekoncentralt vagyok, igy most nem eresztem bo lere a mondokamat. Ellenben megosztom veletek, hogy itt jegfoldon mar kemenyen benne vagyunk a husvetban. Hetfoig tulajdonkeppen nem dolgozik senki a cegnel, csak a supportosok, en is csak azert vagyok itt, mert nincs jobb dolgom.

Holnap utanaolvasok, hogy miert csutortoktol husvetoznak a jegfoldiek es ha erdekesnek talalom, akkor megosztom veletek is.

Addig is, mig jelentkezem, halgassatok FM Belfastot, en mar napok ota ezt dudolom egyfolytaban. Errol az egyuttesrol annyit kell tudni, hogy jegfoldiek es az apli szereti a zenejuket. A linkelt muzsikanak nem csak fulbemeszo dallama van, hanem (az apli szerint) a szovege is roppant mulatsagos. (Az angolul semennyire sem tudok szamara nagyjabol ugy tudnam osszefoglalni a mondanivalot, hogy "alsonadragban rohangaszunk az utcan, mert itt semmi se tortenik".) Az amator bluebox szerintem teljesen megbocsajthato, sot, kifejezetten mulatsagos.

ps: az, hogy mindenki szabadsagon van, az azt is jelenti, hogy a vulkanturas kepekhez uj linkeket nem a napokban fogok kirakni.

ps2: azoknak, akik nem kovetnek arckonyvon, ime egy link a legdurvabb flashjatekhoz, amivel mostanaban talalkoztam.

A vasarnapi turanak ugy vagtam neki, hogy elotte penteken elmentunk mulatni a nagy reykjaviki ejszakaba. Elmondanam, hogy milyen volt a buli, de az igazat megvallva nem emlekszem mindenre, igy reszletes beszamolo arrol, hogy hogyan mulat a magyar jegfoldon kesobb varhato. A szombat rovidnek bizonyult arra, hogy a hajnalig tarto bulit kipihenjem, ebben szerepet jatszhatott az is, hogy szombaton is bejottem dolgozni (es kajalni), igy nem voltam tulzottan pihent, amikor nekivagtunk a turanak.

Vasarnap fel hatkor megerkeztek a jarganyok. Sejtettem, hogy nem olyasmire kell szamitani, mint amikor elmentunk megmaszni a Somlot es kb a feleig felfutottam egy huzamban, de ezek a benga nagy dogok, amiket egyszeruen csak szuper dzsipnek neveznek, mar meretukkel jeleztek, hogy ami jon, teljesen mas kategoria, mint kimenni otthon a Bolondvarhoz bringaval. Ezek a jarmuvek 11 szemelyesek es nagyjabol olyan, mint ha fel lenne scaelezve egy terepjaro.

Meg kell, hogy mondjam, hogy van valami abban, hogy ilyennel menni azert mas erzes, mint egy trabanttal. Itt aztan elfertek a labaim es nem kilatassal sem volt problema, ami nem csoda, hiszen egy alacsonyabb utfekvesu auto a sarhanyo tetejet sem erne fel.

Megindultunk a nagy jegfoldi foutvonalon, kellemes 90-100zal, es remek dolgokat lattunk. Ekkor szembesultem eloszor azzal a problemaval, hogy alulbecsultem a fenykepezogepemben talalhato elemek elettartamat, teljesitmenyet es hidegtureset. O, igen, hidegtures. Azt nem is melitettem meg, hogy szombaton megerkezett a hidegfront. A hidegfrontot itt nagyjabol ugy kell elkepzelni, mint ungarisztanban, csak picit masok a dimenzioi. Ugye ha kozep ojropaban tiz fokot esik a homerseklet, az is megterhelo tud lenni. De szerintem kevesbe megterhelo, ha mondjuk 15 fokrol 5 fokra esik a homerseklet, meg nemi eso, majd ket nap mulva ismet 10 fok van. Itt olyan 4-5 fokrol esett olyan -5 kornyekere a homerseklet, es "kisse szelesre" fordult az ido. Igen, ez a helyenkent a 30 fokos szogben valo kozlekedest jelenti. Csapadek nem jott, de azert igy is eleg hardcore hideg van a varosban is a szel miatt.

En szemely szerint arra gondoltam, hogy ha itt a varosban ilyen hideg van, biztosan fenn sem lesz meleg, ezert a biztonsag kedveert felvettem meg egy reteg ruhat. Ha megneztem volna az elorejelzest, akkor felveszek egy harmadik reteg nadragot is, meg negy kesztyut. Estefele kb ilyesmire lehet szamitani jegfoldon, ez konkretan a holnap esti elorejelzes. Bekarikaztam pirossal, hogy merre voltunk nagyjabol.

Odafele uton a kocsibol minden szepnek es nyugodtnak tunt. (Ekkor meg nem sejtettem, hogy farkasemberekkel fogok talalkozni.) Csapattuk egy darabon az aszfaltozott uton, majd egy bo masfel ora kocsikazas utan letertunk a murvara. Nem kell bemutatkoznom, azt hiszem a blogot latogatok tobbsege pontosan tisztaban van azzal, hogy milyen oszinte gyermeki naivitassal rendelkezem esetenkent. Bevallom, en arra gondoltam, hogy utkozben talalkozunk par katasztrofaturistaval, de ha lerobbanunk, akkor ott fagyunk halalra, mert normalis esetben evekig nem jar arra senki. Azt gondolom mondanom sem kell, hogy ez a vizio olyan messze allt a valosagtol, hogy kulon univerzumot erdemelne.

Ra kellett ebrednem, hogy bar jomagam nem lelkesedtem kulonosebben azert, hogy ilyen hidegben menjen ki az ember egy hegyre, ez nem igaz mindenkire. En elmentem, mert szervezett tura, ott lesz egy csomo munkatars, remek lehetoseg az ismerkedesre, ebben nem is tevedtem. Ami viszont utkozben volt oda-vissza, az teljes mertekben meglepett.

Jegfold kevesebb lelket szamol, mint 300 000 fo, magamat is beleszamolva. A fovarosban kb 120 000 ember lakik, a vonzaskorzetben cirka 200K osszesen. Most kepzeljetek el, hogy elmegyunk a fovarostol kb 150-200 km-re. Ramegyunk egy mellekutra, ami egy murvaval boritott ket meter szeles savban manifesztalodik (gyakorlatban utgyaluval vegigmentek egy csikban). Ezen haladunk meg orakon keresztul. Szamomra az lenne termeszetes, hogy vulkan ide, vagy oda, ide csak az jon, akinek muszaj. De nem. Rengeteg ember volt es folyamatosan jottek-mentek. Az elso csekpojntnal a jarmuvek tobbsege megallt, egy szep kis parkolot letrehozva.

Felmerul a kerdes, hogy de ha mar eljottek eddig, akkor miert nem mentek el a lavaig, hogy hat legalabb belelogassak a labukat kicsit? A parkolos kepnel mar latszik, hogy kerem szepen itt nem azert alltak meg az emberek, mert eleget lattak, hanem mert egy folyo keresztezi az utat. Nem. Nem szakadt le semmifele hid. Ez az ut resze. Errefele ez teljesen normalis dolog.

Mivel mi nem azert fizettunk fejenkent 190 ojrot, hogy megkeressuk a legnagyobb parkolot a fovaroson kivul, folytattuk utunkat. Termeszetesen a folyon keresztul. Valojaban ez a folyo meg kompatibilis lett volna a szemelyautokkal, nem volt egy meter mely sem, ellentetben azzal, amit kesobb kereszteztunk. A meretaranyok vegett ajanlom ezt a kepet ismetelt megtekintesre. Kicsit meguszott a kocsi atkeles kozben. Azonban nem az a durva, hogy meteres melysegu folyot keresztez egy kozut mindenfele hid nelkul, hanem mikor mar tenyleg azt hinned, hogy ez mar nem is ut, hanem a sok katasztrofaturista altal kitaposott nyomvaju, helyenkent utelagazasok vannak, ahol telepulesneveket lehet latni. Na ez a komoly. Arra meg emberek laknak.

Keszitettem meg egy panoramakepet, mikor megalltunk kicsit, hogy meg tudjam mutatni, hogy egeszen pofas kis hegyek vannak errefele. Mikozben a kepet keszitettem, pittyegett a fenykepezogep, hogy gyenge az elem. Ekkor legorbult a szam. Korbeneztem, es lattam, hogy a tobbiek allvanyokkal es tenyeremnyi optikaval felszerelkezve erkeztek, igy el is raktam a fenykepezogepet, hogy majd nindzsazok toluk kepeket inkabb.

Itt van peldaul az egyik utitarsam kepeinek egy resze. Majd korbekerdezem a tobbieket, illetve Mr. Hopkinsson videofelvetelt is keszitett, ezeket majd jol berancigalom ide kesobb.

Kepmentesen azt tudom meg elmondani, hogy kb 3 km tavolsagig jutottunk, mert az utakat lezarta a katasztrofavedelem. A szuperdzsipek ugyan el tudtak volna menni a gleccser tetejen is a vulkanig, de az dragabb lett volna es az egy teljes napos tura lett volna. Ugy hallom, hogy paran meg fogjak probalni e modon megkozeliteni a tuzhanyot.

En nem fogok menni a kovetkezo turara, meg akkor sem, ha kolbaszt lehet sutni a lava folott. Elmondom miert. Nezze meg mindenki megegyszer, hogy hany fok van a hegyen ejjel. Kepzeljen el melle orkan erossegu szelet. Hat ezert. Jopofa, hogy hu, vulkan, ejha, de nem annyira, hogy szetfagyasszam magam megegyszer, inkabb megmaradnek a szoftverfagyasztasnal, koszonom. Tenyleg jopofa, hogy a magma a levegobe repul, de ez az "menjunk ki az ejszaka kozepen egy hegy tetejere" a fajta mulatsag, amibol egy telen egy alkalom is eleg.

Elmondom ellenben, hogy mi volt igazan remek. Lenyugozoen szep volt a taj. Ha eljon a tavasz, berelunk paran autot es elmegyunk valamerre, csuda szep vizesesek vannak rengeteg helyen. A hegyek monumentalisak es nincsenek telekurva szemettel, mint mondjuk a Gellert-hegy. Tetszett az is, hogy amikor eloszor megpillantottuk a hegyet, akkor viszonlag inaktiv volt, ellenben 11 ora korul, amikor elindultunk visszafele, igazan szemet gyonyorkodteto paradet rendezett. Kiomlott egy csomo lava es megindult a gleccser fele, amit ezuttal el is ert, hatalmas gozfelhot produkalva, amit bevilagitott a magma, igy rozsaszinben pompazott a hegy teje, ami azert eleg jol nezett ki es egy eletre szolo emlek marad.

Lelkesebb lennek, ha kozelebb jutunk, mint harom kilometer. Volt ugyan tavcso, de tavcsoveztetek mar kesztyu nelkul -20 fokban? Rosszabb, mint gondolna az ember. Egyreszt aki vette a faradtsagot, hogy jol megnezzen maganak, az magatol is rajott, hogy azert kell gyerek meretu szemuveget hordanom, mert kozel ulnek a szemeim egymashoz. Ha sikerul a tavcsovet (Jelentem, a tavcso a tengerben!) annyira osszenyomni, hogy mindket szememmel lassak, ne csak "kaloz modra" tavcsovezzek (nem mindegyiket lehet), akkor is problema, hogy meg ha frissen is vettem ki a kezem a zsebembol, kb 10 masodperc a maximum, amit kezremeges nelkul ki lehet birni. Ilyenkor mikozben azon gondolkozom, hogy vajon fel fog-e dagadni a kezem, ha meg husz masodpercig folytatom amit csinalok, egyfolytaban elmegy a kep a bal, vagy jobb lencsenel (opcionalisan mindkettonel), ahogy remeg a kezem. Vinni kellett volna kesztyut, vagy kozelebb kellett volna menni (allitolag ha eleg kozel mesz, akkor amr nincs is hideg) es akkor nem csak a remeges problemajat sikerult volna kikuszobolni, meg tavcso se kellett volna. Utolag konnyu okosnak lenni.

Sajnos rosszul van kitalalva, hogy amikor telen eszmeletlen hideg tud lenni, addig van sotet ejszaka is. Amikor nyaron a kellemes -5 fokban fel lehetne menni katasztrofaturistaskodni, akkor meg nem lesz sotet. Tiszta szivas. Na mindegy, azert remelem tetszett a beszamolo.

A napokban jelentkezem mindenfele feldatumozasokkal, tobbek kozt gubazok meg nehany kepet a kirandulasrol, illetve ha eszembe jut valami, akkor azt is idevetem. Ha jo szokasotokhoz hiven van kerdesetek, akkor arra is megkiserlek felelni.