Hú, emberek, tegnap akkora buli volt, hogy még mindig nem tértem magamhoz. Egyedül az idei szilveszteri buli fesztelen mulatozása az, ami szóba jöhet, mint hasonló. Nehéz jelzőket találni. Inkább elmondom mi vót.

Itt a csécsépénél hét órakor pontban (egy másodperccel sem később) megindult a hatalmas mehikói mulatozás. Tudniillik idén a cég megutaztatja az alkalmazottait Mexikóba és közben a szállodától a kajáig (és a piáig) elég sokmindent áll is a munkában megfáradt jómunkásembereknek. Apli persze nem megy, mert mire a munkában megszakadó HR-esek kemény négy hónap alatt sikeresen lezavarták a felvételit, minden igyekezetük és rohanásuk ellenére nem tudták időben felvenni szegényt, bármilyen hatalmas is volt az igyekezet, szegény Apli lemaradt a jelentkezésről. Szóval csendes és meglehetősen szomjas szemlélőként csatlakoztam a cég épületének negyedik emeletén zajló ünnepléshez, ahol Hopkinssonnal elpusztítottunk pár Corona (itt ez a Coronita) sört és némi Taco-t is bedobtunk. Fellépett valami mehikói banda is, volt lakukaraccsa meg szamba, mindenféle latin ritmusok és még ki tudja micsoda. Lementünk inkább billiárdozni egy emelettel lejjebb, mígnem odafent el nem fogyott a sör. A sör elfogyása drasztikus létszámcsökkenést vont maga után a cég területén. Szépen lassan elkezdett mindenki elhúzni egy csécsépé exlúzív mulatságba, Hopkinssonnal mi is csatlakozni kívántunk a mulatozókhoz.

Azonban elsőre nem volt triviális sem odamenni, sem bejutni. Hopkinsson ugyan tudta a hely nevét, meg még azt is, hogy hol van, de arról sikeresen lemaradtunk, hogy karszalagot szerezzünk, ami a bejutás feltétele lett volna. Kiderült, hogy míg Hopkinsson agyonvert billiárdban, addig egy emelettel feljebb osztották a karszalagokat azok számára, akik facsebókon feliratkoztak a mulatságra. Azt hiszem, valóban ideje lesz bejelölnöm a fél céget, hogy ne maradjak le az ilyenekről. Közben sikerült megtudni, hogy természetesen nem csak mi vagyunk, akinek nincsen karszalagja, de feltett szándéka, hogy bejut. Miután megkaptuk a visszaetetést, hogy mások már sikeresen beszivárogtak karszalag nélkül is, mi is bátran vágtunk neki az útnak. Három-négy sör után amúgy se tipikusan gyáva az ember.

Belépéskor kollegák segítségével megkaptuk a karszalagjaink, amin a "FOR THE WIN" felirat olvasható, ami szerintem elképesztően jópofa amúgy. A mulatozás is egészen jópofa volt egyébként. Az ott eltöltött idő alatt a következő dolgok tudatosultak bennem: 

• mindjárt elfogy a cigarettám, kénytelen leszek tarhálni
• egy csomó remek arc dolgozik a cégnél és ha picit összekapom magam, akkor bármelyikkel szót lehet váltani, ha nem beképzelt köcsög
• a jégföldieknek zéró tömegkultúrájuk van
• a szélesen mosolygó recepciós lányka mindenkire szélesen mosolyog
• pohárgyárat kellett volna nyitni

Tömegkultúra. Valószínűleg teljesen rosszul használom ezt a szót, de lényegtelen. Elmondom, hogy mire gondolok, amikor ezt mondom. Tömegkultúrának azt nevezem, amikor te, mint egyén egy zsúfolt környezetben tartózkodsz, akkor figyelmet szakítasz arra, hogy ne legyél másoknak útban, sőt egy idő után ez jön magától. Na a jégföldiek olyanok, hogy egyrészt nem kapkodnak sose és tipikusan eszükbe sem jut az, hogy nem mindenki ugyanolyan. Azaz ha sétál az után, akkor eszébe sem jut az, hogy "ha én tök lassan sétálok és valaki nem tök lassan sétál mögöttem, akkor annak bizony kurvára útban tudok lenni". A jégföldiek ha meglátnak egy ismerőst a szembejövő forgalomban, akkor tök normális dolog az, ha megállnak, letekerik az ablakot és eldiskurálnak arról, hogy "nahát hogy megnőttek a gyerekek". Vagy a sétálóutcán krúzolva megállnak, mert láttak valami érdekeset a kirakatban. Ugyanilyen magáról értetődő dologa az, hogy semmi probléma nincsen azzal, ha felmész egy lépcsőn és ott találkozol az ivócimboráiddal, akkor le se szarod azt, hogy esetleg más is fel akar még jönni azon a lépcsőn, teljes lelki nyugalommal állj csak meg ott, ahol kényelmesnek találod. Ugyanúgy nem sértődés tárgya az, ha megállsz a budi előtt, mert tele van, majd amikor az éppen belépni készülő jégföldinek jelzed, hogy "tele a vécé", akkor ő mondja, hogy okés és bemegy. Nem azért csinálja, mert bunkó. Egyszerűen csak eszébe sem jut, hogy te annak ellenére megálltál kinn, hogy majd behugyozol és csak kulturáltan akarsz várni a sorodra, nem pedig más bréjét bámulni és a szükségesnél több időt tocsogni a hugyban.

Szóval ha egy jégföldi feltart, akkor ne bosszantsd fel magad, itt mások az emberek. Minap sétáltunk kajálni munkatársakkal, öten. Jött mögöttünk egy kocsi. Négyen lehúzódtunk, ketten jobbra, ketten balra, de egyikőnk vagy nem vette észre, vagy nem akarta észrevenni a mögötte haladó gépjárművet, szépen lassan battyogott tova. Magyarországon lehet, hogy már halott lenne.

Na sebaj, visszatérve a mulatságra az exklúzív helyen. Nem nevezném kiemelkedőnek, de amúgy leszámítva azt, hogy folyamatosan kerülgetni kellett valakit, nem volt okom panaszra. Elpusztítottam újabb két sört, majd éjfél körül jeleztem Hopkinssonnak, hogy lassan talán el kéne indulni a NASA-ba, ha nem akarjuk életünk koncertjét kihagyni. Természetesen az elindulás úgy zajlott, hogy miután megbeszéltük, hogy megyünk, negyed óra tökörészés következett, magy újabb negyed óra elteltével hipp-hopp el is tudtunk indulni. A naszában a belépés elég jutányos áron volt CCP alkalmazottak számára, azt hiszem úgy féláron és hitelbe engedtek be bennünket, azaz a belépő árának kb felét (harmadát) vonják a következő fizetésemből.

FLASH NEWS: a NASA-ban van ruhatár. Nem kell ilyen WTF fejet vágni. Attól, hogy ungarisztánban, ahol csak téen van hideg, minden lukban van ruhatár, még koleszos bulikban is, attól még nem kell, hogy magától értetődő legyen az, hogy minden szórakozóhelyen van ruhatár. Tulajdonképpen már az is valami, ha egy fogast találsz. Az, hogy ittlétem óta először tudtam úgy belépni a táncparkettre, hogy a kabátomról le volt a gond, csak emelt az amúgy is kiemelkedően jó hangulatomon. Egy újabb sörrel felvértezve vettük szemügyre a színpadon játszó zenekart. Ekkor történt meg először, hogy négert láttam izlandiul énekelni. Tévedés ne essék, semmi bajom a négerekkel, csak hát ugye nem az a tipikusan északi nép. Nemsokkal hallottam a "happy birthday to you" jégföldi változatát is. Ekkor még nem sejtettem, hogy hazánk fiaival fogok még aznap találkozni.

Hopkinssonnal éppen valamit beszéltünk a szinpadon játszó együttesről, mikor odalépett hozzánk egy lányka és azt kérdezte, hogy "bocs, ti Magyarok vagytok?". volt egyből "Ne bassz, hát ti hogy kerültök ide", meg hasonlók. Kiderült, hogy ez a huszas éveinek igencsak a legelején járó párocska (emlékeim szerint Móni és Tamás) kijött ide szerencsét próbálni még tavaly augusztusban. Elképzelésem sincsen, hogy miért pont jégföldre esett a választásuk, de egy roppant romantikus történet happy endje az lett, hogy mindenféle megpróbáltatások után a jégföldi egyetemen takarítanak kéz a kézben. Meg kell, hogy mondjam, hogy az egészben az volt a legdurvább, hogy ezek ketten kitűntek a tömegből. Főleg a lányka. A jégföldi lányok között is vannak nagyon csinosak, meg kevésbé csinosak is, de úgy nagyjából ha nyit az ember úgy négy-öt kategóriát, akkor mindegyik beleillik valamelyikbe, ahol hasonlít a többiekre. Magyrajainkról messzről lerítt, hogy nem jégföldiek.

Na de a zene szólt tovább. A fellépők a következők voltak:

Föstudagurinn 16. apríl  Lausir Halar FM.Belfast & Retro Stefson

Tehát

SZOMBAT, Április 16, Nagy terem (asszem) FM Belfast + Retro Stefson

A néger, aki jégföldiül énekelt, az a Retro Stefson gitárosa és énekese. Hozzáadtam őket ahhoz a listához, hogy "Jégföldi együttesek, akiket kedvelek". Annyit kell róluk tudni, hogy az együttes tagjai 16 évesen hozták össze a zenekart, majd első nagy koncertjüket. Nagyon örülök annak, hogy ők voltak az előzenekara az FM Belfastnak, mert nagyon jó hangulatot csináltak, remek volt az, amit előadtak. Tülezsú, kapitán. Azt hittem, franciák.

A fő show azonban az FM Belfast volt, amiről csak szuperlatívuszokban tudok mesélni. Garry, eszméletlen jó lesz az új album. A koncerten hozta a formáját az együttes, az egészen apró színpadi elemektől a zenéig minden csak hozzáadott a koncert hangulatához. volt egy lányka, amelyik felmászott a színpadra és onnan csápolt, kitakarva a zenekart. Majd amikor szóltak neki az együttesből, hogy jó lenne, ha ezt nem csinálná, stagediveolt. Később ugyanez a lányka felmászott ismét a színpad szélére, ahonnan ásványvizet locsolt a töbegbe, majd az öveget nemes egyszerűséggel belebaszta a tömegbe. Volt egy másik lány, amelyiket nem lehetett nem észrevenni, mert a 120 kilójával úgy hatszor gázolt át rajtam, amit végül egy háttérből megeresztett precíziós bokánrúgással díjaztam. Leszámítva ezt az apró incidenst az egész koncert olyan szinten hibátlan volt, hogy elképzelni sem tudtam volna jobbra.

Olyan nótákkal kezdték a koncertet, amiket még nem hallottam, így gyanítom, hogy ezek az új albumról szóltak. Ezek után volt egyrészt Back&Spine, ami az egyik kedvenc nótám és ugyan a steril stúdiófelvétel is kiemelkedően jó, az élőben előadott verzió fináléja sokkal közelebb áll a szívemhez, másrészt volt Par Avion az Underwear albumról. A vége felé levő lálllálálálááá -zós résznél rekedtem be menthetetlenül, de egyszerűen nem bírtam megállni, hogy ne üvöltsem torkom szakadtából a refrént a többiekkel együtt. Volt még pár egészen hibátlan nóta, majd levonultak a színpadról.

Meira, Meira! - skandáltuk, ahogyan csak tellett tőlünk, majd természetesen visszajöttek még egy szám erejéig, ami nem meglepő módon az Underwear volt, aminek egy kb 20 perces verzióját tolták le a közönségnek, mindenféle eszméletlen jammeléssel a végén, miközben az együttes férfi tajgai alsógatyára vetkőztek. Pár nadrág stagedive-olt is.

Nem sokkal három óra előtt véget ért a koncert, szépen lassan elvonultak a népek, elkezdték összesöpörni az üvegszilánkokat és összepakolni a kuplerájt. Hopkinssonnal a biztonság kedvéért ittunk még egy sört, aztán elindultunk a buzibárba a többiek után. A buzibárról annyit kell tudni, hogy jégföldön a homoszexualitásból nem csinálnak nagy ügyet, ugyanúgy, ahogyan a heteroszexualitásból sem. Meg úgy egyáltalán, szerintem itt semmiből nem csinálnak nagy ügyet. Kitört egy vulkán? Nagy ügy, majd kitör még egy másik is. A buzibárok is teljesen hetero-friendly helyek, ha nem vagy meleg, akkor tudomásul veszik és kész.

Miközben sétáltunk át a következő helyre, felfigyeltünk egy társaságra, akik a Par Avion lállálááááá lá lálll llálll lál lááááááááá-s refrénjét énekelték egyfolytában. Pár refrén erejéig becstlakoztunk hozzájuk, nagyon jópofa volt.

A buzibárban három említésre méltó dolog történt. Egszrészt jó volt a zene. Másrészt ittunk egy kólát. Harmadrészt találkoztunk egy GM lánykával, aki teljesen el volt ázva és roppant vicces volt. Mivel ekkor már lassan négy óra körül lehetett, elcsámpáztam haza, és hatalmasat aludtam.

Szóval, péntek este emberek, akkora buli volt, hogy azt hittem, hogy szombat van.

A bejegyzés trackback címe:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.